A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2003-ban alapította a Prima Primissima díjat. A szándék szerint azért, hogy a reál-gazdasági szférát közelebb hozza a humán terület képviselőihez. Szőnye József, a VOSZ vasi elnöke elmondta, hogy a közel 100 jelölt mindegyike megérdemelte volna a Prima díjat teljesítménye és munkássága alapján.
Szőnye József - elnök, VOSZ Vas Megyei Szervezete
"Amikor felvesszük a kapcsolatot a jelöltekkel, hogy elfogadják-e a jelölést, a visszajelzés az, hogy nem számít az elsőség. Az a fontos, hogy felkerültek a listára."
Idén osztották ki harmadízben a kultúra és művészetek, az oktatás és közművelődés, valamint tudomány kategóriában a vasi Prima-díjakat. Ez utóbbi első helyezettje a szövetség kuratóriumának döntése alapján dr. Kneffel Pál osztályvezető főorvos lett.
Dr. Kneffel Pál - osztályvezető főorvos, Markusovszky Kórház
"Köszönet azoknak, akiknek először eszébe jutottam, bizonyára nem ok nélkül."
A kultúra és művészetek kategóriában Lesenyei Márta szobrász- és éremművész, az oktatás és közművelődés kategóriában Rimányiné Kiss Anikó kapta meg az elismerést. Dr. Masát Péter gyermekgyógyász pedig közönségdíjat kapott.





























