A tizenharmadik percben Tóth Péter révén szerezte meg a vezetést a HALADÁS a Kaposvölgye ellen. A 31. percben Andorka talált a vendégek hálójába. Az első félidő hajrájában Nagy Gábor is feliratkozott a gólszerzők listájára, így 3:0-ás vezetés birtokában vonultak a félidei pihenőre a zöld-fehérek. A 66. percben Nagy Gábor másodszor is eredményes volt. Ezzel lett 4-0. A Kaposvölgye becsületgólját a 68. percben Kerek érte el. A táblázaton az eddig veretlen Haladás vezet 18 ponttal a 16 pontos Pápa előtt.
Szuh Erika gólerős játékának köszönhetően magabiztosan fektette kétvállra az MTK-t a Viktória női labdarúgó csapata. Az első helyzet a szombathelyi kapu előtt adódott, Jakabfi fejese szerencsére elkerülte Szvorda kapuját. Ezután a Viktória átvette a játék irányítását és ez gólokban is megmutatkozott. A szombathelyiek így továbbra is szorosan a Femina mögött állnak a tabellán.
Három magabiztos győzelemmel zárta a Csatár-kupát a házigazda Falco kosárlabda csapata. Kálmánék pénteken a Fürstenfeld, szombaton az Oberwart gárdáját múlták felül. A vasárnapi kupadöntőn a ZTE sem tudta feltartóztatni az összeszedett játékot nyújtó sárga-feketéket. Folytatás hétvégén a zalaegerszegi Göcsej-kupán.





























