A kormány által meghirdetett zéró tolerancia elv tükröződik a számokon. A régióban, így Vas megyében is folyamatosak a vizsgálatok. Itt jóval kisebb arányban emelkedett a felderített feketefoglalkoztatás, 25 %-kal.
A három megyés régióban közel 4000, Vasban pedig 1250 feketemunkás bukott le idén az ellenőrzések alkalmával. Jellemzően az építőiparban, kereskedelemben, vendéglátásban és a mezőgazdaságban foglalkoztatják illegálisan a munkavállalókat. A Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség munkatársai idén eddig közel 800 munkáltatót ellenőriztek, 72 %-uknál tártak fel valamilyen jogsértést. A szüretelők is számíthatnak a felügyelők felbukkanására. A családi kaláka és a baráti szívességből végzett munka továbbra sem tiltott.
Dr. Virágh Norbert - igazgató, OMMF Ny-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége
"A munkaügyi ellenőrzés azokat a munkákat nem tudja anulálni, nem tudja megtiltani. Csak az ügy összes körülménye alapján azt kell tudni bizonyítani a foglalkoztatónak, a tulajdonosnak, hogy ez valóban baráti szívesség volt."
A régiós igazgató elmondta, hogy a nyári diákmunkával kapcsolatban is kevesebb volt a jogsértés térségünkben, mint máshol. Mindössze 35 fiatalt foglalkoztattak szabálytalanul. Kétszer bukott le viszont egy Kőszeg környéki vállalkozó. Első esetben 21 feketemunkás szedte gyümölcsösében a meggyet, később a kontrollellenőrzés pedig újabb 34 dolgozójánál tárt fel szabálysértést. A felügyelőség a fokozatosság elvét követi a büntetés kiszabásánál. Van aki figyelemfelhívást kap csupán. A munkaügyi bírság 20 millió forintig terjedhet.
A szigorodó ellenőrzésekről, valamint a Munk Törvénykönyvének változásairól holnapi Beszéljük meg! című műsorunkban hallhatnak bővebben!





























