A Fő tér felújítása a császárkő átadásával lezárult, de a folyamat ezzel nem áll meg, most a belváros területén folytatódnak a munkálatok. Elsősorban a Borostyánkő és a Savaria tér közötti útszakaszt, majd a Mártírok tere és a Savaria szálló környékén lévő csomópontokat szeretnék átalakítani, úgy, hogy illeszkedjen a Fő téri arculathoz. A harmadik fejlesztés az Iseum projekthez kapcsolódik. Díszburkolatot kap a zeneiskola és a képtár közötti útszakasz.
Az új forgalmi rend jobban levezetné az utóbbi időben megnövekedett gépkocsiforgalmat, és kevésbé lenne balesetveszélyes, mint a mostani megoldás. Az autóbuszokat a változások miatt nem fogják kitiltani az utcából. A belváros-rekonstrukció a tervek szerint 2010-re készül el.





























