Hírek

Forgatag a Fő téren

2007. október 01., 11:53
Szombaton délelőttől késő délutánig táncosok, énekegyüttesek, fúvósok, citerások váltották egymást a Fő téren felállított színpadon. A Kistérségi Forgatag látogatói a produkciók megtekintése mellett a standokon népi iparművészek termékeiben gyönyörködhettek és vásárolhattak is.

A Kistérségi Forgatag elnevezésű rendezvényt nem titkoltan marketing  céllal, az idén hatodik alkalommal tartották meg. A Szombathelyi kistérséghez tartozó harminckilenc település mutatkozott itt be, így  nyerhettünk bepillantást a falvak, községek értékeibe, hagyományaiba. Az évek során mindig más-más téma állt a rendezvény központjában.

Míg a színpadon egymást váltották a fellépők, a standokon népi iparművészeti termékekben gyönyörködhettek a látogatók, a gyerekek pedig toronyházat építhettek. A szervezők azt tervezik, hogy a jövőben egy-egy település lenne a Kistérségi Forgatag házigazdája.

Gubás Gabi Agora Szombathely