Madárinfluenzás veszélyhelyzetet szemléltettek Tanakajdon települési polgári védelmi gyakorlat keretében. Rendőrök állítottak meg egy járművet a településen. Ezúttal azonban ez nem egy szokványos közúti ellenőrzés volt. Madárinfluenza járvány tört ki a helyi baromfitelepen, és csak alapos vizsgálatot követően lehet a településre be- és kijárni. A pulykatelepen védőruhába öltözött emberek gyűjtik össze az elgázosított állatitetemeket, amiket a telepen elföldelnek. Több tárgyat, amelyek érintkezésbe kerültek az állatokkal, elégettek. Ezt követően kerülhet sor az épület tisztítására, fertőtlenítésére.
Burián Attila - pv. alezredes, Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Polgári Védelmi Kirendeltség
"Elég széles összefogásra van szükség. Magunkon kívül a tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédelmisek, állategészségügyiek, illetve egyéb szervezetek emberi oldalát is figyelembe kell venni."
A gyakorlati bemutatót elméleti felkészítés előzte meg. Polgármesterek, valamint a veszélyhelyzet során együttműködő szervezetek képviselői kaphattak teljes körű tájékoztatást, kinek mit is kell tennie madárinfluenza kitörése esetén. A lakosságot szórólapokon tájékoztatják a tennivalókról egy járvány során.
Sélley Erzsébet - igazgatóhelyettes, főállatorvos
"A lakosság mozgatását nem korlátozzuk. Itt kifejezetten az állat és állati termékekről, trágyáról van szó. Az uniós jogszabályok ma már sok engedményt tesznek, amit a hatóságra bíznak."
A madárinfluenza vírus a vadon élő madarakról terjed át a házi szárnyasokra. Tavaly a Bács-Kiskun megyei járvány során közel egymillió baromfit öltek le, és 3,5 milliárd forintot fizetett az állam kártalanításra.





























