Egyszemélyes kft-ként, 500 ezer forintos készpénzbeni törzstőkével alakul meg a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társasága 2007. december elsején. A cég teljes mértékben a megye tulajdona. Azért hozzák létre, hogy a vasi önkormányzat vagyonával hatékonyan, a piaci viszonyoknak megfelelően gazdálkodjon. A vagyonkezelő a rábízott érték használatára és hasznosítására jogosult, eladásra azonban nem.
A közgyűlés résztvevői Csáfordi József beszámolója után köszönetet mondtak a január elsejétől megszűnő határőrségnek, hiszen a szervezet a rendőrségbe integrálódik.
A kórház gazdálkodásáról szóló beszámolóban elhangzott, hogy az intézmény nehéz helyzetben, de talpon van. A súlyponti és megyei kórházak közül október 1-től az országban elsőként gazdasági társaságként, zrt-ként működik majd, egyelőre azonban nem tisztázott, hogy milyen OEP finanszírozási feltételek mellett. A fekvőbeteg ellátásban a minisztérium által meghatározott teljesítményvolumen keretszámát jelentősen túllépték. A többletteljesítés 258 millió forint bevételkiesést jelentett. A szentgotthárdi kórház bevételei sem fedezik a kiadásokat, ezért felélik a tartalékokat.





























