Hírek

Az idősekre emlékezünk

2007. október 01., 16:41
Szerető unokák, kevés nyugdíj, egészségi állapot. Ezek a dolgok foglalkoztatják főként az időseket a mindennapok során. Az ENSZ közgyűlése 16 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy minden évben emlékezzünk meg erről a korosztályról. Szombathelyen 1992 óta tartják meg az Idősek Világnapját, hétfőn az MMIK-ban ünnepeltek a meghívott nyugdíjasok.

Nemcsak az elfoglalt helyek száma, az országos adatok is azt mutatják, hogy nagyon sok nyugdíjas él hazánkban. A lakosság több mint egyötöde betöltötte már legalább a  hatvanadik életévet, Vas megyében például 46 ezren.

Varga Tiborné
"Két unokám van, egy 18 éves és egy 3 éves, és a körülményekhez képest nagyon meg vagyok elégedve, igaz, hogy a nyugdíjam kevés, de ha az egészségem engedi, akkor ezt így tovább élvezem."

Rózsa Lászlóné
"Én egy kicsikét elkeseredett vagyok, mert 40 év szolgálat után 39 ezer forint nyugdíjjal rendelkezem, én ezt nagyon-nagyon keveslem, de ezen nem tudom hogyan lehetne változtatni. Dolgozni nem tudok az egészségem miatt."

Hazánkban 6-700 ezer nyugdíjas él egyedül egy háztartásban, ezért is van kiemelt szerepe az időseket segítő érdekvédelmi szervezeteknek, amelyből egyre több van.

Gubás Gabi Agora Szombathely