A bólya helyén éles helyzetben akár egy ember is állhatna, például a gyalogátkelőhelyen. A gyerekek előzőleg megbecsülték, vajon mekkora a féktávolsága egy 30 km/órával haladó autónak: jócskán tévedtek. Ehhez hasonló gyakorlatokon vehet részt két héten át, naponta 8 és 18 óra között az, aki ellátogat az autóklub mobil pályájára.
Mészáros Ferenc - közlekedésbiztonsági igazgató, Magyar Autóklub
"Tudjuk, hogy nem úgy alakulnak a baleseti statisztikák, ahogy mi szeretnénk. Mindannyiunk érdeke, össze kell fognunk, hogy változás történjen."
A balesetek 80 százaléka gyorshajtás miatt következik be. Sokan nem az útviszonyoknak megfelelően vezetnek: ez különösen ősszel, a ködös, esős időben jelent problémát.
Játékos módszerekkel már a kisgyereket is meg lehet tanítani a helyes közlekedési magatartásra. Szombaton délelőtt tíz órakor kerékpáros versenyen tesztelhetik ügyességüket a kicsik értékes díjakért. Addig is lehet gyakorolni a mobil pályán.





























