Bontják a Tó vendéglő hátsó részét, megkezdődtek az átalakítási munkák. Az egykor szebb napokat látott, rossz állapotú épület teljesen megújul. A hely megtartja régi nevét, és visszakapja egykori funkcióját: egy több mint 500 fős befogadóképességű, panorámaterasszal, bál- és konferenciateremmel felszerelt vendéglátóhelyet álmodott meg az új tulajdonos. A környező zöldterületen játszóteret, az épület előtt pedig parkolókat alakítanak ki.
Csonka Tamás - tulajdonos
"Szeretnénk márciusban nyitni, év elején még belsőépítészeti és gépészeti munkákat végzünk, reméljük, az időjárás kegyes lesz hozzánk. A plusz egy szint és a tető még ebben az évben fel kell hogy kerüljön, sőt, reményeink szerint talán már novemberben."
A megszépült vendéglő jól illeszkedik a város Csónakázó-tó rehabilitációs terveibe, mely több lépcsőben valósulna meg. Első lépésként a szigetre vezető hidat újítanák fel, a munka még az idén elkezdődhet. Az átkelő életveszélyessé vált, potyognak róla a betondarabok, rozsdásodik a korlát. A jövőben megújulna a park, építenének futópályát, zenepavilont, és bővíteni szeretnék a vízisportolási lehetőségeket is. Ezek még csak tervek, megvalósításukhoz anyagi forrást kell keresnie a városnak.





























