Hírek

Szeretnének a legjobb négy közé kerülni

2007. október 03., 15:29
Sikerült megtartani az edzőt, az új légiósok igazi erősítést jelentenek a csapatnak, így bizakodva vág neki az új bajnoki idénynek a Falco kosárlabda csapata- hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón. A minimális elvárás a nyolc közé kerülés, de ennél jobb helyezésre számít szinte mindenki.

Gráczer György ügyvezető elmondta, hogy a bajnoki szezon végén azonnal elkezdődtek a tárgyalások Szrecsko Szekuloviccsal és a megállapodás után az eddigieknél korábban kiválasztották a légiósokat is. Az edző kívánságára sikerült minőségi játékosokat szerződtetni, sőt, Szabó Zsolt kivételével a fiatal játékosok is maradtak a klubnál.

Ebben az idényben csak két pénteki és három szerdai fordulóra kerül sor, így a bérletesek sem maradnak le a mérkőzésekről a 19 órás kezdés miatt. Az ügyvezető reméli, hogy a szombati rajtig 1500 bérlet kerül eladásra.

Dr.Czeglédy Csaba alpolgármester, az önkormányzati tulajdononos képviseletében annak a reményének adott hangot, hogy mivel minden feltétel adott a jó szerepléshez, éremet szerez a csapat.

Dr.Popgyákunik Péter örömét fejezte ki, hogy az 51%-os önkormányzati tulajdonrész stabilitást hoz a klub életében és elérhető lesz a négy közé kerülés.

Szrecsko Szekulovics elmondta, hogy sikeres volt a felkészülés, bár apróbb sérülések akadályozták a csapatépítést és Pankár Tibor kiesése érzékenyen érintette a csapatot. Erős a csapat, így nem lehet mentegetőzni egy gyengébb szereplés után - mondta a vezetőedző.

Kálmán László bízik a jó idénykezdésben, és mivel minden poszton van két bevethető játékos, ő is a legjobb négy közé várja a csapatot.

Gubás Gabi Agora Szombathely