A Lakiteleki Népfőiskola és a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete szervezésében az ország minden tájáról érkeztek előadók a vasi megyeszékhelyre, akik a saját településükről hozott jó példákat mutatták be a helyi szakembereknek. A kis falvakban sorra megszűnnek a kultúrházak, ám ez nem azt jelenti, hogy a közösségi életnek is véget kell érnie - hangzott el.
Több településnek sikerült pályázati forrásokat szereznie, és megteremtették a közösségi művelődéshez szükséges feltételeket. Elmondták tapasztalataikat arról, hogyan lehet újra összekovácsolni a falvak lakosságát például civil- és ifjúsági házak létesítésével, milyen módon tudják hasznosan eltölteni az időt a munkanélküliek vagy a fiatalok, esetleg úgy, hogy közben tanulnak is valamit. Van, ahol ez már jól működik, és ezeket a sikertörténeteket ismerhették meg a csütörtöki konferencia résztvevői.





























