Jelenleg a Szily János utcában, a Bíróság épületében működik a Szombathelyi Városi Ügyészség és a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség. A hely szűke okozza a legnagyobb problémát. Előfordul, hogy egy-egy szobában akár heten is dolgoznak, és hogy több ügyész is megpróbál ugyanabban a helyiségben különböző feladatokat végezni egy időben. A Rákóczi Ferenc utcában lévő, volt Körzeti Földhivatalba költöznek majd át.
Dr. Fejes Péter - sajtószóvivő, Vas Megyei Főügyészség
"Az épület révén nagyobb alapterülethez jutunk majd. Az átalakítások során kiemelt szerepet kap az, hogy a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség nyomozási cselekmények foganatosításához szükséges helyiségeket is kialakítsanak."
Video- és hangfelvételek rögzítésére alkalmas szobákat hoznak létre, és lesz egy előállító helyiség is. Tehát nem kell majd a folyosón várakozniuk kihallgatásra a fogva tartottaknak. De lesz irattár, vagy bűnjelkamra, ahol a bűncselekményeknél használt eszközöket tartják majd. Mintegy 30 főt érint majd a költözés, amely legkorábban 2008 nyarán, de ősszel már biztosan megtörténik.





























