Hírek

Déli autótumultus a főiskolánál

2007. október 11., 09:15
Kevés a parkolóhely a Berzsenyi Dániel Főiskola környékén, az intézmény udvarát mégis sorompóval zárták le. Ebédidőben a főiskola hátsó bejáratánál az egymás hegyén hátán álló autók szinte teljesen eltorlaszolják az amúgy is szűk utcát. A rektor elmondta: a konyhát már több mint tíz éve vállalkozó üzemelteti, ők csak a helyet és a gyalogos bejárót biztosították a menza számára.

A sorompó csak a főiskola dolgozóinak ad szabad utat az udvari parkolóba, azoknak, akik mágneskártyával rendelkeznek. Akik viszont csak ebédelni jönnek az intézmény menzájára, azok a környező utcákban kereshetnek autóiknak helyet. Ami többnyire nincs, így aztán szabálytalanul, az itt lakóknak bosszúságot okozva tudnak csak megállni.

A Szinyei-Merse Pál utcában ebédidőben parkolók elállják a házak autókijáróit is. Nemrég még nyitott volt a főiskola udvara a vendégek számára is, most viszont lezárták, így déltájban nagy gondot okoz a parkolás. Az utcán tumultus fogadja a csak ebédelni érkezőt, a sorompón túl pedig üres helyek tömege látható.

Prof.dr. Gadányi Károly - rektor, Berzsenyi Dániel Főiskola
"A konyhát nem a BDF működteti. Másrészt, a gazdasági vezetés nagyon szabályosan járt el, hiszen előírás van a vagyonnak a megőrzésére, a személyi biztonságra itt az udvar területén."

Előfordult ugyanis, hogy fiatalok rodeóztak, és tartottak autóversenyeket a főiskola parkolójában. A rektor azt is elmondta, ha ő egy másik főiskolára, vagy egyetemre megy értekezletre, neki is előre kell igényelni a sorompókártyát, csak úgy juthat be az épület területére. A főiskola mindig szívesen fogadja a vendégeket, de a szabályokat be kell tartaniuk.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely