Hírek

Többlettámogatás a fiatal gazdáknak

2007. október 11., 12:48
A kezdő fiatal mezőgazdasági vállalkozóknak segít az az országos rendezvénysorozat, amelyen egyrészt a már jól működő gazdaságok tapasztalatait ismerhetik meg, másrészt információkat kaphatnak az uniós támogatási lehetőségekről. Vas megyében első ízben került sor ilyen tanácskozásra, de a nagy érdeklődés miatt a jövőben is rendeznek majd konzultációkat.

Közel 80 fiatal mezőgazdasági vállalkozó vett részt Vépen a tanácskozáson. A gazdák tájékoztatást kaptak arról a programról, amelynek a célja, hogy a kezdő vállalkozásokat segítse az indulási időszakban. A támogatások megszerzésén kívül lehetőségük lesz szervezett keretek között külföldi tapasztalatokat is szerezni a gyakornoki program keretében.

2007-től kaphatnak többlettámogatást a fiatal gazdák a növénytermesztés, állattartó telepek korszerűsítésére. Az igénylés feltétele, hogy a gazdálkodó regisztráltassa magát, mint fiatal mezőgazdasági termelő.

December 3-án lehet majd benyújtani a pályázatokat. Maximálisan 40 ezer euró, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal gazdák, amellyel lényegesen könnyebbé válik számukra az indulási szakasz.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely