A síugrás nagy hagyományokra tekint vissza a határmenti kisvárosban, de megfelelő sánc hiányában éveken át nem rendeztek versenyeket. Az áttörés a tavalyi évben történt meg, ekkor ugyanis az újjáépített Kenyér-hegyi sáncon megtartották az első Chernel-Kupát.
A folytatás a múlt hétvégén zajlott, a 10, a 20 és a 30 méteres műanyag borítású sáncon 115 induló mérte össze a tudását kilenc kategóriában. A szomszédos síugrónemzeteken kívül még a távoli Lettország is küldött ugrókat Kőszegre. Az indulók életkora is változatos képet mutatott, hiszen a legifjabb és a legidősebb ugró kora között több mint 50 év különbség volt.
A hazaiak nemcsak rendezőként vizsgáztak jelesre, hanem az ugróik is jól teljesítettek. Csukovics Ármin a 15 évesek között, Tuczai Péter pedig a veteránok mezőnyében szerzett aranyérmet. A folytatás januárban - ha az időjárás is engedi - már havas körülmények között történik.





























