Hírek

Rosszul lett a sofőr, árokba csúszott a busz

2007. október 16., 14:18
Árokba borult kedden reggel egy menetrend szerint közlekedő utasokkal teli autóbusz Vasszécsenyben. A balesetben az eddigi adatok szerint heten sérültek meg, ketten súlyosan, öten pedig könnyebben. A sofőr rosszul lett menet közben, a padkáról már nem tudta visszakormányozni a járművet az úttestre. A busz a jobb oldali árokba hajtott, és több méteren keresztül az oldalára dőlve csúszott.

A nyugdíj előtt álló buszsofőr hajnali négykor állt szolgálatba. Szombathelyről Karakóra indult, majd második járatként onnan tartott visszafelé, amikor Vasszécsenyben, a 87-es főúttal párhuzamos Dózsa György utcában, néhány méterre a buszmegállótól elsötétült előtte a világ. A padkára hajtott, majd elvesztette uralmát az autóbusz  felett.

Szalai Ferenc - sajtószóvivő, VMRFK
"Ennek következtében a gépjármű lehaladt az úttestről, árokba borult. Kb. harmincan utaztak a buszon, eddig öten könnyebben sérültek, köztük van a buszsofőr is."

A mentők öt utast szállítottak a Markusovszky Kórházba, azóta még ketten kértek orvosi ellátást a buszon utazók közül. A sürgősségi szakambulancia főorvosától megtudtuk, hogy ketten bordatörést szenvedtek, a többieket zúzódásokkal kezelték. A sofőrt a belgyógyászatra küldték kivizsgálásra. A baleset utáni percekben vércukorszintje a normális érték háromszorosa volt, ez okozhatta a rosszullétét.

A Vasi Volán az utasokat mentesítő járattal szállította Szombathelyre. A baleset következtében meghibásodott buszt is pótolják ezen a vonalon.

Patyi Tivadar - helyközi üzemvezető, Vasi Volán Zrt.
"Kicsit gondot okoz ez, mert több autóbuszunk van most javítás alatt, napközben a kiálló autóbuszokkal pótoljuk, és gépkocsi vezetőt is kell behoznunk, aki szabadnapon van, hogy a délutáni, esti járatot meg tudjuk oldani."

A rendőrség műszaki- és orvosszakértő bevonásával vizsgálja a történteket. A sofőr ellen közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárást indítottak. A Vasi Volán munkatársa elmondta, hogy a megyében szerencsére nem jellemző az utasok sérülésével járó buszbaleset, idén eddig közel negyven koccanás történt.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely