A drog veszélyeiről, a babamasszázsról, valamint a szív és keringési megbetegedésekről is szó volt a rendezvénysorozat utolsó napján. Ma egyébként bárki bemehetett a kórház új sürgősségi tömbjébe is, és szakavatott vezető segítségével megismerhette az épületet.
Délelőtt a tömb megtekintésén nagyrészt főiskolás hallgatók vettek részt, akiket tanáraik különböző feladattal bíztak meg.
A rendezvény értékelése ugyan még hátravan, de az eddigi adatok alapján a szervezők sikeresnek ítélik az idei programot.
Gyarmati Norbert - koordinátor, az Egészség-hét szervezője
"Azt látom, hogy az öt napban többen voltak, mint tavaly a tíz napban."
Gyarmati Norbert a mozinapot tartja a legeredményesebbnek, mert aznap mintegy 800 ember jelent meg a különböző szűrővizsgálatokon. A hét sikerének könyveli el azt is, hogy ismét előtérbe került az iskolákban az egészségfejlesztés; számos előadást tartottak, melyeket a diákok nagy érdeklődéssel hallgattak.





























