Hírek

Hamarosan megnyílik az ország első őssejt klinikája

2007. november 05., 11:01
November 9-én adják át az ország első komplex őssejt klinikáját. A Kaposváron működő intézmény területén létrehozott komplex őssejt-laboratórium kutató, tároló és terápiás célú őssejtek előállítására egyaránt alkalmas lesz.

A legmagasabb nemzetközi minősítésnek megfelelően működik majd a steril labor, amelyben főleg embrionális őssejteket állítanak elő, és mínusz 190 fokon tárolnak.

Mindössze néhány hetes, abortuszon átesett embriókból származnak a már meglevő őssejtek, melyek számos, ma még gyógyíthatatlannak tartott betegségnek állhatják útját, így az életminőség jelentős javulása várható e módszer alkalmazásával. A kaposvári őssejt klinika az IRM Magyarország Zrt. társtulajdonosa lesz.

Őssejt-beültetésre mindeddig Kínában adódott reális lehetősége a hazai betegeknek, ám az ott javasolt négy kezelésért mintegy 20 millió forintot kell fizetni. Az bizonyos, hogy az említett összegnek csak töredékébe kerül majd az itteni kezelés.

A munkában részt vevő kutató- és orvoscsoport tagjai a világ különböző részeiről érkeznek; köztük lesz az Egyesült Államok fő transzplantátora, az őssejt kutatással foglalkozó bangkoki vezető akadémikus, egy kijevi és egy New York-i akadémikus, Magyarországról több neves professzor, valamint meghívást kapott a Tudományos Felügyelő-bizottság néhány neves kutatója.

Magyarországon az embrionális őssejt kutatásnak jelenleg nincs jogi akadálya. Ha megvannak a szükséges etikai, szakmai engedélyek, mint a kaposvári klinika esetében is, akkor a tevékenység jogszerűen folytatható. Humánembrionális őssejt kutatást egyébként eddig csak az Országos Gyógyintézeti Központ Hematológiai és Immunológiai Intézetében végeztek.

Gubás Gabi Agora Szombathely