A hivatal tájékoztatása szerint a gyanúsított több sértettnek hitel megszerzését ígérte, melynek fejében eddig összesen 140.000 euro-t vett át, azonban egy esetben sem teljesítette kötelezettségét. A férfi az „üzletekhez” a tiresen-i /Lichtenstein/ „IBEX” cég levélpapírját és fejlécét használja fel jogosulatlanul, továbbá a dresda-i OFL-Leasing cég munkatársának, közvetítőjének adja ki magát.
A pénz átadását többnyire Magyarországon szervezték meg, így feltételezhető, hogy az ügyben több magyar sértett is van.
A találkozóknál a B. társaságában volt két egyelőre ismeretlen személyazonosságú férfi, akik VOGT Emil és Dr. RADACK David néven mutatkoztak be.
B. Markus Hermann osztrák állampolgárt 2007. szeptember 29-én a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányság fogta el az ellene kibocsátott osztrák európai elfogatóparancs alapján. Két társa még szabadlábon van, ezért beazonosításuk feltétlenül szükséges.
Állítólagos VOGT Emil: kb. 40-50 éves, 175cm magas, erős testalkatú, kerek – enyhén vöröses – arcú férfi. Világos, rövid haj, erős kezek, felső karok és combok. Ápolt megjelenés, enyhe svájci akcentusú német beszéd, továbbá magyarul, olaszul és angolul beszél.
Állítólagos Dr. RADACK David: kb. 50-60 éves, kb. 185-188 cm magas, sportos testalkatú, ovális arcú férfi. Sötét, enyhén hullámos hátra fésült haj, sötét szem, „erős” orr, mély hang. Nagyon ápolt megjelenés, többnyire fehér csíkos öltönyt visel, svájci akcentussal beszéli a németet, továbbá angolul, oroszul és magyarul beszél.
Az INTERPOL Magyar Nemzeti Iroda kéri, hogy aki a férfiak tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, illetve sérelmére hasonló módon bűncselekményt követtek el, hívja a 443-5557 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.





























