Hírek

Vasárnaptól egy órával később kelhetünk

2007. október 26., 13:17
"Vasárnap hajnali három órakor kettő órára kell visszaállítani az órákat. A MÁV belföldi közlekedését, a Volán, illetve a Malév járatainak menetrendjét nem érinti az óraigazítás, a nemzetközi vonatok pedig Magyarországon várják be indulási idejüket.

A MÁV menetrendjét nem kell módosítani. Néhány nemzetközi és belföldi vonat azonban a határállomáson, illetve a kiinduló állomáson várja be a téli időszámítás szerinti indulási időt. A Volán belföldi járatait nem érinti az órák átállítása. Ilyenkor nem közlekednek buszjáratok.

A nyári és téli időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 0.3 százalékos energia-megtakarítás érhető el.

Az évek során több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai 1986-ban. Magyarországon a húszas évektől hol volt, hol nem volt nyári időszámítás, s 1980-tól van folyamatosan. Legutóbb 1996-ban reformálták meg: akkor már az EU-irányvonalnak megfelelően szeptemberről október végére tolódott a téli időszámítás kezdete." (fn.hu)

 

Gubás Gabi Agora Szombathely