A négysávos Thököly utcában naponta több ezer ember közlekedik olyan gyalogátkelőkön, ahol nincsenek jelzőlámpák - mondta dr. Gyimesi József, az Együtt Szombathelyért Egyesület képviselője. Szerinte az ő biztonságuk miatt szükséges a lámpák felszerelése. A közgyűlés döntése alapján két helyen: az Aréna utcánál, illetve a Külsikátornál szerelnek fel közlekedési lámpákat.
Dr. Ipkovich György kitért arra, hogy nem igazak azok az állítások, miszerint a város közbeszerzési pályázatait lebonyolító vállalat off-shore cég lenne. A cégnyilvántartás szerint három magyar állampolgár birtokában van a vállalkozás.
Mintegy 50 millió forint hátralék keletkezett az elmúlt években különböző, önkormányzati bérleményekben. Részben magánszemélyeknek, de pártnak és gazdasági társaságoknak is van adósságuk - mondta Csönge Márta szocialista képviselő. A csütörtöki közgyűlésen arról döntöttek a képviselők, hogy a 100.000 forint alatti, behajthatatlan tartozásokat törlik.
Továbbra sem ért egyet a lakbéremeléssel a Fidesz - mondta Lazáry Viktor. Szerinte ugyanis miközben a város a piaci árakhoz közelíti a lakbért, nem veszi figyelembe a lakások állapotát, komfortfokozatát.





























