Hírek

Elhelyezték Szent Márton lábnyomát

2007. november 12., 13:04
A szlovák-magyar kapcsolatok erősítését is szolgálja a pozsonyi dóm-katedrálisban vasárnap elhelyezett Szent Márton lábnyoma. Hosszú idő után olyan eseményre került sor, ami nem mérgezi, hanem építi a két ország kapcsolatát. A lábnyom elhelyezésével Pozsony is csatlakozott a lassan az egész kontinenst behálózó Szent Márton Európai Kulturális Zarándokútvonalhoz.

Hóesés és téli hideg fogadta vasárnap a pozsonyi Szent Márton-katedrálisba érkezőket. Akárcsak 1700 évvel korábban Szent Mártont Amiennél, ahol megosztotta köpenyét a koldussal. Ez tette őt a világ egyik legismertebb alakjává, és ezt a jelenetet ábrázolja a templomban lévő életnagyságú szobor is. Itt helyezték el november 11-én, azaz Márton-napkor a Szent Márton Európai Kulturális Zarándokútvonal jelképét.

Orbán Róbert - szervező
"Most, hogy itt Pozsonyban elhelyeztük Szent Márton lábnyomát, már kb. 100 település csatlakozott a Szent Márton útvonalhoz, azokhoz az útvonalakhoz, amelyek Szombathelyről indulnak vagy Szombathelyre vezetnek. Ez a 100 település hat ország területén helyezkedik el."

Az elmúlt időszakban többször kerültek bajba Pozsonyban magyar turistacsoportok, az egyik ilyen alkalommal éppen itt a katedrálisban. Szent Márton ünnepén azonban újra magyar szavakat lehetett hallani a városban.

János Orosch - Pozsony-nagyszombati segédpüspök
"Amikor ilyen széthúzások vannak az országok között, többnyire a helyzet eléggé feszült, láthatjuk, hogy az emberek, a hívők között nincs semmilyen feszültség."

Feiszt György - tanácsnok – SZMJV
"Ez összehozta az embereket, és Szent Mártonnak pont ez az egyik üzenete, ami lehetővé teszi, hogy ne a különbségeket és a konfliktusokat feszegessük."

A Szent Márton Európai Kulturális Zarándokútvonal célja, hogy a kontinens egyik legnépszerűbb szentjének életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit bemutassa. A tervek szerint jövőre Ausztria irányába bővül az útvonal, de érkezett már megkeresés Lengyelországból, sőt Munkács is jelezte, hogy csatlakozna a zarándokúthoz.

 

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely