A nyugati városrészen az átemelő építése már befejeződött, mint ahogy a szennyvíztelep korszerűsítése is a végéhez közeledik. A komposztálóval viszont gondok vannak. A tervet még csak most fogják engedélyezni. Ezért az önkormányzat az eredeti határidőt módosítani kényszerült.
Németh Kálmán - alpolgármester, SZMJV
"A határidő 2007. december 30-ról 2010. december 31-re módosulna, hogy az 1,5 milliárd forint felhasználására megfelelő idő álljon rendelkezésre, hiszen a közbeszerzési eljárás is csak a napokban került kiírásra."
A megmaradt 1,5 milliárd forintból többek között gépjárműveket vásárolnak a Vasivíznek, bővítik a labort és a diszpécserközpontot, és a komposztáláshoz szükséges adalékanyagok utánpótlását is ebből a pénzből oldják meg.
Wagner József - vezérigazgató, Vasivíz ZRt.
"Ehhez egy ültetvényt kell biztosítani, ezért volt a közgyűlésen téma, hogy 50 hektár területet - biztonsági okokból - vásárolni kell. Ez már folyamatban van."
A tervezett ültetvény-telepítés gyorsan növekedő, évente-kétévente gépi munkával letermelhető ültetvény kialakítását jelenti.





























