Hírek

Építési hiba okozta a kéménytüzet

2007. november 06., 10:01
Begyulladt a kémény a Szigligeti utca egyik önkormányzati bérlakásának padlásán vasárnap. A lakásban élő idős nő már csak akkor vette észre, hogy baj van, amikor a kályhán keresztül visszaáramló füst elárasztotta a szoba-konyhát. Az okokat keresve kiderült, hogy a kéménybe beépítették a tetőszerkezet egyik gerendáját is. A kéményseprők szerint a kályha rossz.

A szombathelyi tűzoltók megvizsgálták, hogy mi okozhatta a tüzet a kéményben. A ház több évtizeddel ezelőtt épült, a kéményt, legalábbis a tetőszerkezeten kívüli részt viszont néhány éve felújították.

Szabó András - tűzoltó őrnagy, szolgálatparancsnok, Szombathely Város Tűzoltósága
"Úgy néz ki, hogy a kéménybe faszerkezetet is beépítettek. Ennek komoly veszélye van, hiszen a fa könnyen begyullad egy kéményben."

Ha nem jönnek időben a tűzoltók, könnyen leéghetett volna a ház egész tetőszerkezete. A lakó szerint a kályha már korábban is füstölt egy kicsit, ezért kihívta a kéményseprőket. Azt mondták neki, ne használja a kályhát, ami pedig az egyetlen fűtő és ételmelegítő berendezés a lakásban.

Németh Matild
"A kályhával semmi baj nincsen, csak füstölt, a tetőn keresztül. Olyan füst volt a konyhában, meg a szobában, hogy majdnem elájultam."

Németh Matild öt éve lakik a komfort nélküli lakásban. 24 ezer forint szociális segélyből él, ebből fizeti a hatezer forintos lakbért. A bérleményhez fűtőberendezés is járt, de az már régen tönkrement, ezért a bérleti szerződésnek eleget téve a kályhát saját pénzéből vette. Újat azonban már nem tud vásárolni. A tűzvizsgálat szerint az sem lenne garancia arra, hogy a kéménytűz nem ismétlődik meg. A Vagyonhasznosítási és Városgazdálkodási Zrt. házkezelési osztályvezetője telefonon megígérte, hogy az asszony problémáját soron kívül orvosolják.

Gubás Gabi Agora Szombathely