Hírek

Osztrák-magyar együttműködési kísérletek

2007. november 09., 15:12
Az osztrák-magyar közös kormányülés egyik előkészítő mozzanataként pénteken Szombathelyen találkoztak a két ország vezetői és a minisztériumok képviselői. A politikusok megvitatták az együttműködés lehetséges formáit a környezetvédelem, foglalkoztatás, oktatás és turisztika terén, de fontos alapvetések hangzottak el a határmenti régió közlekedését illetően is.

A fórum egyik legfőbb témája a nyugati határszélen megnövekedett kamionforgalom levezetése, az útépítés és egyéb infrastrukturális beruházások voltak. Több nagy projekt is megvalósításra vár, és ehhez elengedhetetlen az osztrák-magyar partneri kapcsolat és együttműködés.

Az északi irányú közlekedési hálózat kiépítésének legfőbb eleme az S 31-es út, mely Kőszeget kötné őssze Szombathellyel, de tárgyalások folynak a Szombathelyt és Oberwartot összekötő vasútvonalról is.

Fontos döntést hozott nemrég az osztrák kormány a foglalkoztatáspolitika terén. Január elsejétől 51 olyan foglalkoztatási kört szabadítottak fel, melyet korlátlan számban tölthetnek be, elsősorban magyar szakmunkások. A magyar kormány mégsem számít tömeges elvándorlásra, hiszen az ingázók sem használják ki a rendelkezésre álló keretet.

December 21-én Magyarország teljes jogú schengeni tag lesz, ezzel megszűnik a határellenőrzés Ausztria felé is. Átrendeződés várható tehát sok területen, melyre a két országnak partneri együttműködéssel kell megoldást találnia.

Gubás Gabi Agora Szombathely