Hírek

Akár nyolc évet is kaphat a séi cukrászat vezetője

2007. november 13., 13:29
Vádat emeltek a séi cukrászat vezetője ellen – erről kedden tájékoztatta a sajtó munkatársait dr. Fejes Péter ügyészségi szóvivő. Mint arról híradónk is többször beszámolt, a 2006. augusztus 19-én a családi vállalkozás által készített süteményektől 418-an betegedtek meg, ugyanis a diós kocka, a puncstorta és a rumos golyó szalmonellával volt fertőzött.

A séi cukrászatban tavaly augusztus 19-én készültek a szalmonellával fertőzött sütemények, több mint ezer. A desszerteket a szociális közétkeztetés aznapi menüjének részeként hordták szét. Az ételmérgezés tünetei: a hasmenés, magas láz és a hasi fájdalmak már másnap jelentkeztek. 418-an betegedtek meg, 103-an olyan súlyosan, hogy kórházba kerültek. Közülük hatan belehaltak a fertőzésbe.

Dr. Fejes Péter - szóvivő, Vas Megyei Főügyészség
"A nyomozás során megállapítható tényállás szerint mind a nyersanyagok kezelésében, mind a technológiában, mind pedig a sütemények kiszállítása során sorozatos szabályszegések következtek be, amelyek eredményezték a kórokozó kitenyészését, illetve elszaporodását."

A több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel a cukrászat vezetőjét vádolják. Ez a vétség akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A szabályok szerint ugyanis ő felelős a higiéniai, közegészségügyi, élelmiszer előállításra és -forgalmazásra vonatkozó előírások betartatásáért. Ezt pedig - a vád szerint - elmulasztotta. A süteményekhez nem csak a már korábban felbontott tojáslét használták fel, hanem ismeretlen eredetű tojást, és hőkezeletlen diót is, valamint a diódaráló is szennyezett volt.

Gubás Gabi Agora Szombathely