Az ünnepi állománygyűlésből a médiának csak a köszöntés jutott, azután ugyanis becsukták stábunk mögött az ajtót. Egy órával később sajtótájékoztatót tartottak, ahol elhangzott, hogy az új főkapitányra komoly feladat hárul a schengeni csatlakozás és az integráció miatt is, hiszen 600 határőrrel gyarapodik a vasi rendőrség létszáma.
Dr. Bencze József - országos rendőr-főkapitány
"A feladat adott. A határőrség teljes feladatkörét megkapta a magyar rendőrség. Kialakítottuk hozzá a szervezetet, a hatásköri szabályokat. Az utolsó lépés pedig megtalálni hozzá azokat a vezetőket, akik ezt meg tudják oldani."
Az országos főkapitány biztonság, BIZALOM, becsület szlogennel hirdetett programot, amit a következő négy-öt évben akar munkatársaival végrehajtani. Dr. Halmosi Zsolt rendőri szempontból az ország harmadik legnagyobb megyéjét irányította eddig, mégis kihívásként értékeli, hogy mostantól ő vezeti a vasi főkapitányságot.
Dr. Halmosi Zsolt - r.főkapitány, VMRFK
"Többen megkérdezték tőlem az elmúlt hetekben, hogy visszalépés-e nekem Vas megye. Szeretném elmondani, hogy nem. Jó szívvel és csupa nagybetűvel hazajöttem. Hiszen itt éltem 40 éven keresztül."
Az új főkapitány gyors és hiteles tájékoztatást, korrekt kapcsolatot ígért a sajtónak és így a megye lakosságának. A nyugdíjba vonuló Orbán Péter pedig megköszönte az együttműködést a médiának, az itt élőknek.
Dr. Orbán Péter - korábbi r.főkapitány, VMRFK
"Én gratulálok az utódomnak. Nem lesz könnyű. Én sokszor említettem sajtótájékoztatókon, hogy bizonytalanok vagyunk abban, mit hoz a megyének a határok lebontása, lesz-e hátbatámadás a közel 2000-rel fertőzöttebb Burgenland felől."
Orbán Péter elmondta, kicsit örül, hogy ezzel a nehéz feladattal nem neki kell megbirkóznia, de annak is, hogy Halmosi Zsoltot jól ismeri, hiszen szinte egész családjának parancsnoka lehetett. Az eddigi vasi főkapitány mostantól a körmendi rendészeti szakközépiskolát vezeti.





























