Hírek

Tiltakoztak a lámpás átkelők ellen

2007. november 20., 09:44
Vita alkult ki a képviselők között, mivel a közgyűlésen a döntő többség megszavazta, hogy a Thököly utcában forgalomirányító fényjelző-berendezéseket helyezzenek el. Hétfőn dr.Prugberger Emil, a kerület önkormányzati képviselője és Molnár Miklós, a Pro Savaria önkormányzati képviselője sajtótájékoztató keretében tiltakozott a Thököly utcában tervezett lámpás gyalogosátkelők ellen.

Az egyik helyi lapban a napokban megjelent egy szakmai vélemény, mely szerint a közgyűlés döntése átgondolatlan, indokolatlan és szakmailag elfogadhatatlan. Erre hivatkozott dr. Prugberger Emil a sajtótájékoztatón. A vita azért alakult ki, mert annak ellenére, hogy korábban elutasították a felvetést, most a közgyűlés mégis 15 szavazattal megszavazta a projektet, azonban több képviselő és szakember másképp oldaná  meg a forgalomkorlátozást.

A szakemberek szerint az nem működik, hogy 50 méteren belül körforgalmat és fényjelzőberendezést is kialakítsanak, ezzel "közlekedési trombózist" okoznának, valamint veszélyeztetné a gyalogosok életét is. Ezenkívül nem indokolt 30 millió forintot költeni a lámpára, miközben kevesebb beruházással akár közlekedési tábla, fekvőrendőr segítségével is lassítható a forgalom, illetve járdasziget kialakításával biztonságosabban közlekedhetnének a gyalogosok.

A képviselők abban bíznak, hogy a sajtónyilvánosság talán felhívja a szakemberek figyelmét arra, hogy nem szabad engedélyezni a lámpás kereszteződés megvalósítását.

Gubás Gabi Agora Szombathely