Dr. Ipkovich György annak ellenére felveszi az országgyűlés által biztosított 320 ezer forint költségtérítést - és erről a polgárok a parlament honlapján maguk is meggyőződhetnek -, hogy közben a város autójával és gépkocsivezetőjével jár az ülésekre - mondta Lazáry Viktor szóvivő. Ezen jogosan háborodnak fel az emberek, amikor őket folyamatosan a megszorítások elfogadására kötelezik. Ezért felszólítják dr. Ipkovich Györgyöt, hogy vagy mondjon le a térítésről, vagy mellőzze az önkormányzat által biztosított autó használatát, amikor országgyűlési képviselői minőségében utazik.
Szakály Gábor szerint a polgármester az önkormányzat alakuló ülésén ugyan lemondott a város által felajánlott havi 150 ezer forint költségtérítésről, de ezt csak azért tette, mert ellenkező esetben a törvény szerint csak 50%-át kaphatta volna a parlament által biztosított összegnek, mint országyűlési képviselő, és számára ez a megoldás így kedvezőbb.





























