A Bercsényi Miklós Iskola az egyetlen általános iskola a városban, ahol az akadálymentesítésnek köszönhetően tanulhatnak mozgássérült gyermekek is. Az intézménybe jelenleg tíz hátrányos helyzetű kisdiák jár. Számukra különleges nap volt a keddi.
A programon részt vett az iskola tíz mozgássérült diákja, akik barátaikat is elhívhatták. Ott lehettek azok a gyerekek is, akik körülményeik miatt soha nem jutnának el egy színházi előadásra. Ehhez a csapathoz csatlakozott még az Aranyhíd Nevelési, Oktatási és Integrációs Központ két kisdiákja.
Pölöskei Gertrúd - igazgatóhelyettes, Bercsényi Miklós Általános Iskola
"Szeretnénk, ha eljutnának színházba, ha élményeket gyűjtenének a barátaikkal együtt, ha zenés darabot hallhatnának. Élmény lenne, ez volt az elsődleges cél."
Az előadáson a mozgássérült gyerekek ingyen, társaik pedig kedvezményesen vehettek részt. Az iskola a kirándulást különböző támogatásokból fedezi. Az önkormányzaton kívül több alapítvány támogatta a programot, és erre az alkalomra a Vasi Volán felajánlott egy akadálymentesített buszt, valamint egyéni adományok is érkeztek. Az intézmény szeretne hagyományt teremteni, és minden évben megszervezni egy-egy kirándulást a mozgássérült diákok számára.





























