A Hefele Iskolában szerdán 6 órás sztrájk lesz: reggel 7-től 13 óráig. 24 dolgozó, köztük 13 pedagógus vesz részt a sztrájkban. A tiltakozók egyike sem szakszervezeti tag.
Tóthné Takács Éva - sztrájkbizottsági tag
"Folyamatosan egyeztettünk múlt hét csütörtök óta, és lényegében sikerült mindenben megegyeznünk."
Minden osztályt érint a sztrájk az iskolában. Lesznek osztályok, amelyek be sem jönnek, mert olyan tanárokkal lennének óráik, akik részt vesznek a sztrájkban. Néhány osztályban csak az első két órát tartják meg, aztán hazamehetnek a diákok.
Dr. Szalai Péter - igazgató, Hefele Menyhért Építő-és Faipari és Szakképző Iskola
"Az iskola működését ez úgy befolyásolja, hogy lesznek órák, amikor a kollégák nem fognak tanítani. Ezeknek a tanulóknak felügyeletet biztosítunk."
Akik sztrájkolnak, a szerdai napra bér nem jár. Az órákat be kell pótolni az elkövetkező időszakban.





























