Olyan kemény fagyok voltak az év első hónapjában, hogy több mérőóra is szétfagyott. A szakemberek szerint a hasonló eseteket el lehet kerülni. De ehhez a fogyasztóknak most kell gondoskodniuk a mérőórák védelméről.
Wagner József, vezérigazgató – Vasivíz ZRt.
"Azokat megfelelő mérőaknába helyezve, a fedlapot letakarva, a pincében elhelyezett vízmérőknél a pinceablak becsukásával védjék a hideg időjárástól."
A mérőórák fagyásából keletkező károk a fogyasztókat terhelik. Egy-egy mérőcsere akár 10-20 ezer forintba is kerül. A szakemberek szerint ugyanilyen fontos, hogy a nem használt vezetékekből a felesleges vizet kiürítsék. Fontos, hogy a tulajdonosok figyeljenek arra is, hogy a kerti csapokat megfelelően elzárják. A tapasztalatok szerint ugyanis sokszor előfordul, hogy a szivárgás miatt nagyon sok víz folyik el a téli időszakban az ilyen helyeken.





























