Évente, TB-támogatással mintegy 80 ezren veszik igénybe például a súlyfürdőt, az orvosi gyógymasszázst, vagy éppen a szénsavas fürdőt. Hosszú ideig harcoltak a hazai fürdők, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár változtasson a gyógyfürdői szolgáltatások támogatásán. Ez június elsejével megvalósult. Az ún. aktív kezelések - mint például a vízalatti csoportos gyógytorna - támogatási mértékét növelte az OEP. Néhol maradt a régi támogatás, például a súlyfürdőnél, de volt, ahol csökkent a TB-finanszírozás.
Vancsura Miklós - ügyvezető igazgató, Sárvári Gyógyfürdő Kft.
"A leginkább kedvelt a gyógyfürdő és masszázs. Ezekhez kell a legtöbb hozzájárulást fizetniük. Hiszen a gyógyfürdők támogatását 50%-ra levették, így a fürdők kénytelenek voltak majdnem 600-tól 1000 forintig támogatást kérni."
Ez azt is jelenti, hogy összességében a TB-támogatás, illetve a betegek által fizetett díjak továbbra sem fedezik a tényleges költségeket. Emiatt pedig más szolgáltatások árát növelték a fürdők. Egy másik megoldás, ha a meglévő kapacitásokat minél jobban kihasználják. Sárváron éppen ezért azt tervezik, hogy több magyar beteget fogadnak majd gyógyászati kezelésekre.





























