A szerdai sztrájkkal is a nyugdíjrendszer átalakítása ellen tiltakoztak a Vasi Volán dolgozói, és most is ez áll a jövő keddi sztrájk hátterében. A dolgozók azt szeretnék elérni, hogy egységes szabályozás vonatkozzon az autóbuszvezetők nyugdíjazására. Jelenleg ugyanis attól függ, hogy valaki elmehet-e korkedvezménnyel nyugdíjba, hogy 1992 előtt vagy után gyártott autóbuszt vezet. Ezt a típusfüggőséget akarják eltörölni és a korkedvezmény lehetőségét minden buszvezetőre kiterjeszteni.
A szakszervezetek tárgyalni szeretnének a szaktárcával, de mint Németh Károly, a Vas megyei Közúti Közlekedési Független Szakszervezet elnöke elmondta, erre egyelőre nem sok hajlandóságot mutatnak. A keddi, országos sztrájkkal tiltakozni akarnak az ellen is, hogy a Volán-társaságok januári privatizációjáról még senki nem egyeztetett az érdekképviseletekkel, pedig több tízezer ember sorsáról van szó. Decemberben elképzelhető, hogy lesz még egy újabb Volán-sztájk abban az esetben, ha nem lesznek sikeresek a bértárgyalások.
A 27-i sztrájk megtartásával és a még elégséges szolgáltatás mértékével kapcsolatban a Vasi Volán még egyeztetést folytat a helyi érdekképviseletekkel. Erről döntés november 26-ára várható.





























