A Szent Gellért utcai lakásokban a hőmérő higanyszála az utóbbi három hétben csak akkor kúszott fel 18 fokig, ha kint is jó idő volt.
Koroknai Erzsébet
"Teljesen ráhajtom, és 18 fok van. Dolgozni jó, de az ember leül pihenni, vagy megnéz egy filmet, be kell takaróznia. És akkor még fizetnünk is kell érte!"
Koroknai Erzsébet hetek óta fázik a lakásban. A problémát már többször jelezte a lakásszövetkezetnél, ők pedig a távhőszolgáltatónak.
Sipos Lajos - elnök, Népfront Lakásszövetkezet
"Hétfő reggel volt nagyon hideg az irodánk is, ekkor jöttek a telefonok, 40-50 is. Az a baj, hogy kedden-szerdán hideg lesz, és a lakók attól félnek, hogy akkor megint nem lesz meleg a lakásokban."
A Szent Gellért utca végén álló tízemeletes házak 264 lakásában fáznak a lakók. A lakásszövetkezet elnöke hetek óta naponta telefonál a távhőnek, november 19-én pedig már levélben kérte a hiba sürgős elhárítását. Kiderült: a problémát egy több mint húszéves távvezeték csőtörése okozza.
Gergácz Tamás - vállalkozási főmérnök, Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.
"Eddig az elvesztett vizet, illetve a nyomástartást próbáltuk visszatölteni, ezért hideg víz került a rendszerbe, ez okozza, hogy kevesebb hő érkezik a lakásokba. Természetesen, amint tudjuk, ezeket a munkákat elvégezzük."
A szolgáltató illetékese elmondta, hogy a föld alatti távvezeték közel 100 méter hosszú szakaszát kell kicserélniük, ehhez pedig fel kell bontani az útburkolatot is. A feltárás a napokban megkezdődik. A javítási munkálatok alatt egy rövid ideig teljes mértékben szünetel majd a szolgáltatás. Ennek időpontjáról értesíteni fogják a lakókat.





























