A Gencsapáti zarándokházat 2003-ban, a Széchenyi-terv támogatásából újították fel. Hasonló sikerekre számít a következő években is az önkormányzat: most egy rekreációs központ kialakítására szeretnének pénzhez jutni az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán. Decemberben pedig az óvoda és az iskola felújítására, 2008. februárjában az Egészségház bővítésére, valamint szeméttelep rekultiválására nyújtanak be támogatási kérelmet. A település vezetője szerint ezek a fejlesztési pénzek soha vissza nem térő lehetőséget teremtenek Gencsapátinak a fejlődésre.
Bodorkós Ferenc - polgármester, Gencsapáti
"Mintegy 600 millió forintos beruházás valósul így meg. Ehhez 60 millió forintos önkormányzati pénzre lenne szüksége Gencsapátinak."
A polgármester szerint, ha saját erőből nem megy, akkor akár hitelfelvétellel is biztosítani kell a pályázati önrészt a településnek. Ez ugyanis hosszútávú érdeke Gencsapátinak. Civil szervezetek és vállalkozók bevonásával már megkezdődött az előkészítése azoknak a terveknek, amelyeket a következő uniós pályázatokra akar a település benyújtani. Konkrétumokat egyelőre a polgármester nem árult el.





























