Hírek

Mit is jelent ma nyugdíjasnak lenni?

2007. november 26., 14:35
Csak az ígérgetések szintjén látszik jobbnak a nyugdíjasok helyzete, a valóságban a számok épp az ellenkezőjét bizonyítják- mondta Kovács Balázs, a Fidesz Nyugdíjas Tagozat országos elnökségének a tagja a hétfői sajtótájékoztón. A napokban megjelent egy cikk a megyei napilapban, azokra kívánt reagálni a Tagozat Vas megyei elnöke.

Aki olvasta a cikket, azt gondolhatja, hogy milyen jó Magyarországon nyugdíjasnak lenni - ezekkel a szavakkal kezdte tájékoztatóját Kovács Balázs. A 2007-re tervezett infláció 6,2% volt, de már most 8% fölött van, ám ennél is fontosabb, hogy a nyugdíjas infláció eléri a 11,5%-ot, mivel ez a réteg élelmiszert vásárol főleg, ezért a tej, a kenyér árának drasztikus emelkedése őket sújtja igazán - tette hozzá a megyei elnök.

Főleg az egyedül élő nyugdíjasokat érinti érzékenyen a gáz, villany és a távhő árának emelkedése, de ők azok, akik az utóbbi időben csak a legsürgősebb esetben keresik fel az orvost a vizitdíj bevezetése után. További intézkedések is sújtják majd ezt a réteget, mert 8-12%-kal kisebb lesz a nyugdíjalap, amely alapján kapják majd az ellátást a munkát abbahagyók.

Kovács Balázs megjegyezte, hogy Szombathely város vezetése ugyan érzékeny a nyugdíjasokkal szemben, de ez sem kompenzálhatja az országos megszorításokat.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely