Hírek

Fél liter vér - három megmentett élet

2007. november 27., 16:19
Az önzetlenül segítséget nyújtókat köszöntötték hétfőn délután Szombathelyen. 21 éve ünneplik a véradók napját november 27-én. Az ünnepségre azokat hívták, akik sokszoros véradók, vagy éppen a gyűjtést szervezik, valamint azokat a munkáltatókat, ahol rendszeresen zajlanak véradások.

A Vas Megyei Vöröskereszt évente 13.600 egységnyi vért gyűjt össze, ez 2720 litert jelent. A megyei igazgató szerint ennyire van szüksége a vasi egészségügyi intézményeknek. A Savaria Kiképző Központ megszűnése miatt az éves tervüket 700 egységgel kellett csökkenteniük, az új börtön működésével viszont nem növelhetik az összegyűjtendő mennyiséget. Az Európai Unió ugyanis nem engedi, hogy a fogvatartottak vért adjanak. 1979-től nem fizetnek a véradásért, az önzetlen segítségnyújtás mégis működik.

A nemesbődi Zsizsik Antal 18 évesen, 1962-ben adott vért először. A százszoros véradó a napokban az egészségügyi minisztertől vehetett át elismerést.

Zsizsik Antal - százszoros véradó, Nemesbőd
"Úgy gondoltam, örülnöm kell annak, hogy egészséges vagyok, tudok vért adni, inkább én adjak, minthogy nekem adjanak, vagy a családom tagjainak legyen szüksége rá."

Dr. Galambos Györgyöt pedig azért köszöntötték, mert azon kívül, hogy szervezi a gyűjtést, maga is rendszeres véradó.

Dr. Galambos György - véradó, véradás-szervező, Bük
"Egyrészt a szakmámból adódik, anesztes-intenzíves voltam hajdanán a kórházban, és a műtéteknél mindig az volt a megnyugvás, amikor bekopogtattak, hogy megjött a vér."

Bár a megye lakossága folyamatosan csökken, a vérigény viszont növekszik. A vöröskereszt megyei igazgatója szerint a középiskolai véradások nagyok sikeresek, a főiskolásoknál viszont - valószínűleg a tanulmányi leterheltség miatt - visszaesést tapasztaltak.

Gubás Gabi Agora Szombathely