Hírek

Egy héten belül fizetniük kell

2007. november 29., 09:33
Nyolc napot adott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy Annus Adrián és Fazekas Róbert kifizesse perköltségét. Tavaly október végén ugyan megkezdte annak törlesztését az athéni olimpiai aranyérmétől megfosztott Annus Adrián és Fazekas Róbert, de még mindig tartoznak a svájci Sportdöntőbíróságnak.

Miután a két dobóatléta pert indított kizárásuk után a NOB ellen és veszítettek, a perköltséget, 35 ezer svájci frankot kell befizetniük. Ebből ötezret tavaly, egymillió forintnak megfelelő összeget pedig szerdán már kifizettek Annusék.

Szponzorok is ígértek segítséget a két sportolónak, és korábban a várostól is kaptak anyagi támogatást a felkészüléshez.

Fazekas eltiltása szeptember 10-ig, Annusé pedig október 1-jéig szólt. Sorozatos sérülések miatt azonban nem tudtak olyan eredményeket elérni, amelyek alapján a befolyó pénzdíjakból fedezhették volna a még hiányzó 3,6 millió forintot.

Gubás Gabi Agora Szombathely