A Bolyai iskola tavaly februárban csatlakozott az országos akcióhoz. Azóta a büfé kínálata is jelentősen megváltozott. Az iskola védőnője a múlt tanév végén ajánlást készített, amelyet az üzemeltető elfogadott. Ennek egy része a gyerekek pénztárcájához igazított árképzés volt. Jelentősen átalakult a kínálat is. Jól látható helyen kínálják a szezonális gyümölcsöt és a magas tejtartalmú édességeket.
Dr. Lenner Tibor - igazgató, Bolyai Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
"Szorgalmaztuk, hogy a töltött és töltetlen cukorkák helyett egészségesebb élelmiszerek kerüljenek a pultokra, az pedig kifejezett kérésünk volt, hogy tűnjenek el a kólák."
A cukros levek helyett bő a kínálat ásványvízből és magas gyümölcstartalmú italokból. Az igazgató szerint a diákok megbarátkoztak a megváltozott kínálattal. Ezt jelzi az is, hogy kevesen járnak át a közeli élelmiszerboltokba vásárolni, a legtöbb diák a büfében szerzi be napi élelmiszerszükségleteit.





























