Hírek

Nem jött össze a magyar csapatnak

2007. december 03., 12:38
Nem sikerült a továbbjutás a magyar válogatottnak az Aréna Savariában lebonyolított olimpiai előselejtező-röplabdatornán. A házigazdák a szombati elődöntőben 3:1-es vereséget szenvedtek Lengyelországtól, így minden reményük elszállt arra, hogy a további küzdelmek során pekingi repülőjegyet szerezzenek. A kudarc után a magyar szövetségi kapitány lemondott.

A magyar csapat csütörtökön az észtek elleni magabiztos győzelemmel hangolt a komolyabb összecsapásokra. Pénteken az Európa-bajnoki negyedik helyezett finn csapat ellen azonban már szemernyi esélye sem volt a külföldön játszó légiósokkal teletűzdelt hazai válogatottnak. A vendégek játszmaveszteség nélkül szerezték meg a győzelmet és ezzel a csoport első helyét.

A másik ágon a világbajnoki ezüstérmes lengyelek és Belgium került a szombati elődöntőbe. Elsőként a magyar-lengyel mérkőzést rendezték meg az Arénában. A mérkőzés elején  érvényesült a papírforma, az ideutazó lelkes nézőiktől támogatott lengyelek fölényesen, 14-re, illetve 17-re nyerték az első két játszmát. Ezután azonban úgy tűnt, fordulat áll be. A magyarok a harmadik szettben az elejétől kezdve vezettek és végül 25-20-ra nyertek az időközben megsérült világklasszis Wlazlyt nélkülöző vetélytárs ellen. Mielőtt azonban túlzott reményeket táplálhatott volna Demeter György csapata, a fegyelmezetten játszó lengyelek hamar behúzták a győzelmet jelentő negyedik játszmát.

A vereség után a szövetségi kapitány bejelentette lemondását, több játékos pedig fontolgatja, hogy nem lép többet pályára címeres mezben. Az előselejtező torna vasárnapi döntőjét a lengyelek nyerték a finnek ellen, mindkét gárda továbbjutott az olimpiai selejtező következő, törökországi fordulójába.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely