Az országgyűlési képviselő két témáról beszélt a sajtó képviselőinek: a 86-os főútról és a szombathelyi kőszínházról fejtette ki véleményét. Előbbiről elmondta, hogy amióta Ausztria megemelte az úthasználati díjat, azóta a cseh, lengyel, szlovák kamionforgalom még jobban terheli a Győr-Szombathely szakaszt. A tavalyi választásokon a szocialisták megígérték, hogy 2010-ig elkészül az új négysávos főút Győrig, de a projekt kivitelezésére még határidő sincs kijelölve. Hende Csaba kifejtette, hogy korábban egy közös, többpárti módosító indítvány beadását javasolta dr. Ipkovich György polgármesternek, aki azonban nem az együttes lobbizást választotta. Ugyanezt tette a Weöres Sándor Színház esetében is, miután kiderült: a kötelező, központi normatámogatás 100 millió forintos összegét sem kapta meg teátrumépítésre a város.