Hírek

Nyugdíjasok veszélyben

2007. december 04., 11:57
Évente közel háromezer 65 év feletti közlekedő sérül meg az ország útjain. A balesetek halálos áldozatainak pedig húsz százaléka idős ember volt tavaly. Vas megyében szerencsére valamivel jobb a helyzet, a rendőrségi adatok szerint azonban itt is fokozottan veszélyeztetett a nyugdíjas korosztály. Éppen ezért most a balesetmegelőzési bizottság tájékoztató kampányt szervezett az érintetteknek.

Rossz állapotúak a kerékpárutak, gyorsan hajtanak és agresszívek az autósok, nem figyelnek a kerékpárosokra és a gyalogosokra sem kellőképpen - sorolták napi problémáikat az idős emberek a Herényiek Házában megrendezett balesetmegelőzési fórumon. Marika nénit például a kerékpárúton ütötte el korábban egy autós.

Sághy Mária
"A gyógyszertárba mentem, s kihajtott a kerékpársávba egy kocsi. Az volt a szerencse, hogy lassan mentem - ott nagyon veszélyes, mert a Váciból kifelé rengeteg autó jön -, le tudtam ugrani."

Azóta még óvatosabb, mint korábban, és mindig megnézi a közlekedési híreket. A rendőrség szerint a 65 év feletti korosztály fokozottan veszélyeztetett. Nem csak azért, mert kinek a szeme, kinek a lába, kinek pedig a reflexe nem működik már úgy mint régen, hanem azért is, mert az utóbbi tíz évben a KRESZ folyamatosan változott, ami számukra nehezen követhető.

Polgár Zoltán - rendőr őrnagy, Közlekedésrendészeti Osztály, VMRFK
"Évente kb. 70 fő idős korú okoz balesetet, ami elég nagy szám annak tekintetében, hogy 500-550 körül szokott tetőzni a balesetek száma itt a megye úthálózatán."

Tavaly Vas megyében 66 idős ember sérült meg közlekedési balesetben. Az országos statisztikához hasonlóan itt is főként a gyalogosan és a kerékpárral haladók vannak veszélyben, de emelkedik a 65 év feletti sofőrök okozta karambolok száma. Ezért most a vasi rendőrök ennek a korosztálynak szervezték a közlekedésbiztonsági tájékoztatósorozatukat.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely