Az oladi platót nyolc éve nyilvánította belterületté az önkormányzat, a tulajdonosok kárpótlással jutottak hozzá földjeikhez, csaknem 500 telket parcelláztak ki.
A közművesítés telkenként 5,3 millió forintba kerül. Az ár azért ennyire magas, mert benne foglaltatik a mintegy 12 km hosszúságú úthálózat, a járdák és egy körforgalom kiépítése. Az Oladi Vízközmű Társulat ezért kezdeményezte, hogy szűkebb utakat alakíthassanak ki, ezzel ugyanis mintegy 100 millió forintot spórolnának.
A közművesítés jövő márciusban elkezdődhet. A kivitelező konzorcium azonban addig nem tud nekilátni a munkának, míg a telektulajdonosok nem fizetnek, márpedig sokan jelezték, hogy nincs ötmillió forintjuk erre a célra. Ezért a kivitelező, budapesti ingatlanfejlesztő cégekkel tárgyalt, akik több telekre is ajánlatot tettek.
Kovács Jenő - vezérigazgató, Vegyépszer Zrt.
"A tulajdonosi kör döntésére várunk, ha látnak fantáziát a felvásárlásban, akkor 100-110 telket vesznek meg. Ez a telkek egynegyede, ha ez megvan, a munka el tud indulni jövőre."
A városvezetés szerint a vízközmű társulat nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen nehéz ilyen sok tulajdonossal egyszerre tárgyalni. Továbbá nem is biztos, hogy szükség van egyszerre 500 közművesített építési telekre. A tulajdonosoknak ugyanis csak alig a fele szándékozik építkezni, a többiek befektetésként vásároltak földet.





























