Az első ütemben 18 millió forintból már elkészült a körzeti rendelőintézet egy része, most a második ütem átadását tartották. Ez önkormányzati pénzből és a Déli Városrész Egészségügyi Ellátásáért Közalapítvány támogatásával, 21,5 millió forintból valósult meg.
Dr. Ipkovich György - polgármester
"Nagyon örülünk, hogy a város újra bővült egy egészségügyi intézménnyel, ahol európai körülmények között lehetnek a betegek és dolgozhatnak az orvosok."
A megújult rendelőintézetben három orvosi rendelőt és egy nővérszobát alakítottak ki. A betegek kulturált, európai körülmények között várakozhatnak.
Gyebrovszky János - önkormányzati képviselő
"Az összefogás példája volt ez a kivitelezés. Én személy szerint néha túl határozottan is, de mindenképpen az ügy mellett álltam. Lehet meg is bántottam néhány embert, akiktől ezúton is bocsánatot kérek."
A kivitelező Épszöv Rt. és a Vasbér Rt. az építésnél figyelembe vette a betegek és az orvosok szempontjait is.
Dr. Nagy Éva
Így valóban könnyebb lett a dolgunk, hiszen a nővérek már teljesen előkészítve hozzák hozzánk a betegeket."
A csütörtöki átadáson elhangzott, hogy a Déli Városrész Egészségügyi Ellátásáért Közalapítvány tervei között további fejlesztések szerepelnek. Szeretnék az épületben lévő negyedik orvosi rendelőt is felújítani, a padlástérben pedig könyvtárszobát kialakítani, hogy ne csak a váróteremben lévő televízión adhassanak egészségnevelő filmeket, hanem olvasmányokat is a várakozó betegek rendelkezésére bocsáthassanak.





























