Hírek

Jövőre 1,8 milliárd jut innovációra

2007. december 11., 17:42
Az első három év a tapasztalatszerzésé volt a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség életében - hangzott el a tanács keddi, szombathelyi ülésén. Itt ítélték oda a Pannon Innovációs Díjat is, amelyet egy szalagparketta gyártásánál használatos szerszám kifejlesztéséért kapott a feltaláló.

A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség 2005 óta működik, fő szerepe, hogy segítse a térségben az innovációs folyamatok elindítását, menedzselését. Ebben az időszakban több mint 1,5 milliárd forintnyi támogatást vehettek igénybe a térség kis-, és középvállalkozásai. 2008-ban már 1,8 millárd forint nyerhető majd el pályázati úton.

Várhatóan még idén kiírják az INNOREG 2007 pályázatot, amely a kutatók alkalmazását támogatja a vállalkozásoknál. A tanács az elkövetkező években is fő feladatának tekinti az Uniós projektekben való részvétel támogatását és az innovációs kultúra terjesztését a régióban.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely