Hírek

Fidesz a színházról

2007. december 14., 18:47
A színház alapításában teljes volt a konszenzus a frakciók között a közgyűlésben, azonban a beruházás megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárás körül kialakult dolgokat már nem hagyhatjuk szó nélkül - hagzott el a Fidesz mai sajtótájékoztatóján.

A közgyűlés a Vagyonhasznosító Zrt.-t bízta meg a beruházás lebonyolításával. Mivel a tervek szerint 2008 őszén már a felújított HEMO-ban kezdődne a színházi idény, gyorsított eljárásban és meghívásos alapon írták ki a közbeszerzést.

Ezzel nem is lenne gond, mondta Marton Zsolt frakcióvezető, sokkal inkább aggályosnak tartja, hogy a részvételi fetételeket úgy szabták meg, hogy annak csupán egy cég tudott eleget tenni. Így elmarad az árverseny, mert a nyertes olyan helyzetbe kerül, hogy könnyen túllépheti az előre meghatározott beruházási összeget. Ennek pedig a város látja a kárát.

A Fidesz azt akarja, hogy a jelenlegi közbeszerzési eljárást függesszék fel, és kevésbé szigorú feltélekkel írjanak ki újat, hogy igazi verseny alakulhasson ki a pályázók között.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely