Több százan gyűltek össze az egész egyházmegye területéről, hogy megtekintsék azt a zenés színpadi előadást, amelynek középpontjában a tragikus életet élt fiatal pap állt. Iváncsics Tamás A jó pásztor című zenés drámáját nagy létszámú, Bólyról érkezett színjátszócsoport adta elő.
Az emlékév ideje alatt az egyházmegye számtalan rendezvényt szervezett. Ifjúsági találkozók, zarándoklatok, kiállítások és előadások várták a híveket. Brenner János boldoggá avatási dokumentációját pedig a közeljövőben eljuttatják Rómába. A szombati előadás előtt a hívek püspöki szentmisén vettek részt a székesegyházban. A rendezvényeken Veres András megyéspüspök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is részt vett.





























