A nemzetközi járőrszolgálat kísérleti jelleggel korábban is tevékenykedett már, de a határok megnyitásával napi rendszerességel látják el munkájukat. Feladatuk végzése közben ha hatósági intézkedésre kerül sor mindig az adott ország rendőre felel a feladat végrehajtásáért. Tehát osztrák rendőr magyar területen nem szabhat ki bírságot magyar állampolgárra, de a vele szolgálatot teljesítő járőr igen.
Lakatos Tibor, r. alezredes, határrendészeti osztályvezető elmondta: ezeket a járőrszolgálatokat arra használják fel, hogy az illegális migrációval kapcsolatos jogsértő cselekményeket felderítsék.
A járőrők a szolgálat előtt közös felkészítésen vettek részt, hogy megismerjék a szomszédos országban működő jogszabályokat és egymás taktikai eljárásait. Az első pár nap tapasztalatai alapján inkább segítségért, útbaigazításért fordultak az emberek a rend őreihez, jelentősebb intézkedésekre eddig nem volt szükség.





























